2011. november 9.

Narancslekvár

Keresem a tökéletes narancslekvár receptjét, ezért több receptet is ki szeretnék próbálni. Mindegyik ízét megpróbálom majd meghatározni, így majd mindenki eldöntheti melyik áll hozzá a legközelebb, ha ki szeretné próbálni. Remélem nem lesz egész télen ilyen drága a narancs, különben nem lesz olcsó a kísérletezés..


Narancslekvár
Hozzávalók: 2 kg narancs, 1 citrom, 3 dl narancslé, 1/2 vaníliarúd, 15 dkg cukor, 20 dkg méz, 1 dzsemfix.
A megmosott narancsok és a citrom héját vékonyan leszedjük (nálam ez azzal a célszerszámmal történt, aminek nagyon örültem, amikor ajándékba kaptam, de amiről eddig nem tudtam mire való.. tavaly késsel csináltam.. nagyon vékonyan kell leszedni a narancs héját, hogy ne maradjon rajta fehér rész, mert keserű lesz tőle a lekvár.. tavaly ez órákig tartott, idén 10 percig, mert nyuszika elővette a fiókból a célszerszámot.. hol voltál tavaly, amikor a narancslekvárt főztem?) és a 3 dl vízben feloldott cukorral 15 percig főzzük, majd leszűrjük. Közben kifilézzük a narancsot (én össze is turmixoltam, mert nem akartam darabos lekvárt), majd a citrom levével, a narancslével, a mézzel, a vaníliarúd kikapart belsejével és a dzsemfixet is belekeverve a zselésítőn feltüntetett ideig főzzük, forrón csírátlanított üvegbe tesszük, 5 percre fejre állítjuk, majd kihűtjük.
Már bőven langyos volt és még mindig teljesen folyékony, éjszaka azon törtem a fejem, hogy mit csináltam rosszul és mit csináljak még vele, hogy besűrűsödjön, de reggelre megszilárdult!
Az íze savanykás, enyhén mézes, kifejezetten frissítő narancsízű.

Narancslekvár aszalt áfonyával
Hozzávalók: 2 kg narancs, 1,5 citrom, 3 dl narancslé, 30+15 dkg cukor, 1/2 vaníliarúd, 1/2 teáskanál őrölt fahéj, 1/2 teáskanál őrölt szegfűszeg, 1 csomag aszalt áfonya, 1 dzsemfix.
A narancsok és a citromok héját ugyanúgy készítjük el, mint az előbb. A kifilézett narancskerezdeket darabokra vágjuk és a citromlével, narancslével, a narancs héjával, cukorral, vaníliarúd kikapart belsejével, a fűszerekkel és az aszalt áfonyával együtt jól összekeverjük és egy éjszakán át állni hagyjuk. Másnap főzzük kb fél óráig és utána tesszük bele a zselésítőt, forrón csírátlanított üvegekbe töltjük, fejre állítjuk, kihűtjük. Itt nem volt gond a szilárdulással.
Az íze finom fűszeres, édes, és ez a kellemes fűszeres narancsíz sokáig megmarad a számban.

Ezek a lekvárok a múlt hétvégén készültek. Legfőbb kritikusom nyuszika figyelmeztetett, hogy feltétlenül írjam le mennyi üveg lett a fenti mennyiségekből, a sima narancslekvárból 6 üveg, az áfonyásból 5 és fél üveg a képen látható 220 ml-es üvegből.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése