2012. január 22.

Citromlekvár

Egész héten az járt a fejemben, hogy ha esik ha fúj, én a hétvégén citromlekvárt főzök. Ezért első körben küldetésre küldtem nyuszikát, így jövet-menet beszaladt nekem üvegért. Karácsonykor ugyanis elfogytak, márpedig befőzni csak úgy lehet, hogy sok(!) egyforma(!) üveg van itthon.. nem tehetek róla. Igaz, hogy már nem férünk a lakásban, de nyuszika mindig meggyőzhető azzal, hogy "de lesz megint csomó finomság enni".
Bár már kitaláltam hogy mit szeretnék beletenni, azért elolvastam pár receptet a cukor mennyisége miatt. Amit e nélkül is tudtam, hogy a citrom héját nem, viszont lime-ot is teszek majd bele, így szép zöld lime-héjak teszik majd mutatóssá a művemet:


Hozzávalók:
2 kg citrom
2 kisebb lime
40 dkg cukor
1 vaníliarúd
1,5 dl víz
1 dzsemfix

A citrom héját krumplihámozóval leszedtem és megszárítottam, majd ledarálom és elrakom, jó lesz sütibe. Esetleg cukorba teszem, ezt még nem tudom. A citromokat kifiléztem (ahogy a narancsokat is szoktam, semmi fehér hártya nem maradhat rajta) és apró kockára vágtam. A lime-okat 4 cikkbe vágtam és hajszál vékonyra felszeleteltem. Ez idáig 80 dkg volt összesen, több ment a kukába mint az edénybe. A kezemet szétfarigcsáltam, ami nem baj, csak a citromlé csíp mint az állat. A magokat (ezer+1 db) is félreraktam öcsikének, aki tele van mindenféle déli fával, remélem elülteti és majd az unokáink főzhetnek citromlekvárt..
Szóval összeöntöttem mindent (kivéve a dzsemfixet, azt csak főzés előtt kevertem bele) egy edénybe és 1 éjszaka állni hagytam. Másnap felforraltam, 5 percig forraltam, majd csírátlanított üvegekbe öntöttem, végül fejen álltak megint 5 percig. És tudom, hogy a lekvárokat a lekváros üvegekbe teszem, de annyira szép zöld kupakokat vett nyuszika a relish-es üvegeimre, hogy azokba kellett eltennem a citromlekvárt.
5 és fél üveg 2 dl-es lekvár lett ebből a mennyiségből.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése